A kolozsvári Brassai Sámuel líceum egykori diákjai

Tanári kar

Dr. Váczy Margit

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

 Orbán István:

Váczy Margit születésének centenáriumára

Váczymama! – mindannyian, ezerszám csak így emlegettük a Brassaiban. Az akkor kissé gunyoros, diákcsínyes becenév tulajdonosának emlékét mára teljes tisztelettel idézem fel. Neki is köszönhetem, hogy képzőművész-rajztanár lett belőlem. Ma is magam előtt látom kis, törékeny alakját, szelíd tekintetét, s amint sietős léptekkel viszi a számára kicsit túlméretezett osztálynaplót. Óráin kissé sipító hangon próbálta fegyelmezni a zajos osztályt. Szép kalligráfiával, de már reszketeg kézzel írta be a jegyet az ellenőrzőbe. Idős volt már, nyugdíjazás előtt állt. Biztatott, hogy a rajzórákon kívül, szabadidőmben is festegessek. Aztán szólt, hogy hozzam be az iskolába a képeimet, kiállított az osztály elé, s nekem minden rajzomról mesélnem kellett. Brassais napokon ezekből a munkáimból rendezett kiállítást a könyvtárteremben.

Nemrég Bartók Katalin egyetemi tanár, a Váczy-hagyaték gondozója hívta fel a figyelmemet, hogy Váczy Margit idén lenne százéves. Felmentem a lakására átnézni a hagyatékot. Először egy régi bőröndöt nyitottunk ki. Tele volt egy élet emlékeivel: kiállításokról írt és kiollózott régi újság-cikkekkel, fiatal- és idősebb kori fényképekkel, számos festmény fotómásolatával, művésztársak kiállítására szólító meghívókkal, iskolai és egyetemi oklevelekkel, kiállítási vendégkönyvekkel, s még hosszan sorolhatnám az ereklyéket. Több megsárgult, hosszúkás névjegykártyán egyszerűen csak ennyi szerepelt: „Dr. Váczy Margit tanárnő, Kolozsvár”. Pedig hozzá lehetett volna írni azt is: festőművész, restaurátor, jogászdoktor.

Váczy Margit 1911. május 6-án született Abrudkerpenyesen, református családban. Bevallása szerint már az elemiben kedvenc időtöltése volt lerajzolni mindent, amit látott, de főleg növényeket, virágokat. 1930-ban érettségizett Gyulafehérváron. 1930 és 1934 között Kolozsváron, majd Temesváron végezte el a Belle Arte Képzőművészeti Főiskolát Catul Bogdan, Aurel Ciupe, Papp Sándor és Romul Ladea tanítványaként. Oklevelének tanúsága szerint a képzőművészeti főiskolán akkoriban olyan tárgyakat tanítottak, mint például alakrajz, festészet, szobrászat, díszítőművészet, síkmértan, perspektíva, művészettörténet, művészi anatómia, esztétika, műépítészet, pedagógia, kompozíció. Festészeti vizsgamunkái közé tartozott az akt, a fejtanulmány és a kompozíció. A négy főiskolai év után egyetemi tanulmányainak ötödik esztendejét Budapesten a Képzőművészeti Akadémia képrestaurátori szakán végezte.

Szívvel-lélekkel dolgozott. Egy vele készült interjúban így emlékezett: „Ajánlólevelet kaptam a Louvre-ba; nyakamba vettem a világot, elindultam kitanulni a mesterséget. Pontosan tudtam, mit vállalok. Nem csak alkotni kell, meg is kell őrizni a műalkotásokat.” Tanulmányai kiegészítéseként Európa számos híres múzeumának restaurátor műhelyé-ben, így a Louvre mellett a bécsi Kunsthistorisches Museumban, a müncheni Alte Pinakothekében, emellett Velencében, Rómában, majd a budapesti Nemzeti Múzeumban is dolgozott.

1935-ben indult el a rajztanári pályán a gyergyószentmiklósi Római Katolikus Leánygimnáziumban, ahol 1938-ig tanított. Ezután lett a kolozsvári Állami Tanítóképző tanára. Pericle Capidan, az ekkor már neves művészpedagógus újabb, egyéves párizsi tanulmányútja idejére a fiatal és törékeny Váczy Margitot kérte fel a helyettesítésre, akinek tudására és igényességére jellemző, hogy még a fiúosztályban is kézben tudta tartani a gyeplőt, és fegyelmezni tudta a rakoncátlankodókat. Váczy Margitot 1940. november 23-án 13 férfikandidátus társaságában egyedüli nőként avatták a jogtudományok doktorává a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Mindig célratörő és határozott természete vezérelte, ennek is köszönhette, hogy művészi-tanári pályája és jogi tanulmányai mellett a matematika–földrajz tanári szakot is elvégezte. „Bolondnak hisznek” – mentegetőzött, amikor mindezekről faggatták. 1967-ben szerezte meg a II., majd 1969-ben az I. tanári fokozatot. Erdélyben ún. megyeközi szaktanfelügyelő is volt. A legtöbbet kolozsvári középiskolákban tanított, 38 éves tanári pályája utolsó szakaszában, 1950-től az 1971-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a 7-es Számú Középiskola – a mai Brassai Sámuel Gimnázium – tanára volt. 1968-ban az oktatásban kifejtett különleges érdemeiért Éltanár oklevelet kapott az akkori tanügy-minisztériumtól. 83 éves korában, 1994. április 25-én hunyt el Kolozsváron, a Házsongárdi-temetőben nyugszik.

Az előbb említett régi bőröndből újabb kincsek kerültek elő. Meghívók és fényképek F. Ferenczy Júlia 1947. június 1-jén a Vármegyeházán megnyílt kiállításáról, Lövith Egon 1987-ben megnyílt rajzkiállításáról, Röser Ferencnek a Klub Galériában – a mai Báthory-líceum könyvárában – megnyílt ötvös-zománc kiállításáról, és így tovább. Számos kicsengetési és érettségitalálkozó-kártya, köztük a kolozsvári Állami Tanítóképző 1946-ban végzett növendékeinek 35 éves érettségi találkozó kártyája, a Kolozsvári Képzőművészek Egyesülete által dr. Váczy Margit nevére kiállított 124. számú tagsági könyv 1947-ből. Ebben az áll, hogy „foglalkozásának gyakorlása érdekében szabadon közlekedhet, és a szabadban való rajzolást és festést zavartalanul folytathatja s mindenféle közmunka alól mentes”. A magyar, román és orosz nyelvű tagsági igazolványát Folyovich Miklós Endre elnök és Brósz Irma titkár írták alá. Aztán a bőröndből sérelmek is előkerülnek. Egy, a művész-szövetséghez 1984. december 10-én kelt, kézzel írt beadványában az áll, hogy tagsága ismeretlen okokból és nem személyes hibájából adódóan szűnt meg, ezért kéri újrafelvételét, amit persze, nem kapott meg.

1978-ban Désen egyéni kiállítása nyílt. Az akkori magyar nyelvű megyei lap, az Igazság erről így írt: „Dr. Váczi Margit orvos, műkedvelő képzőművész alkotásaiból nyílt tárlat”… Másnap Ejnye cím alatt jött a helyesbítés: „Váczi Margit, a kiállító valóban doktor, de nem orvos, hanem művészettörténelemből szerezte doktori címét (…) a képzőművészetet nem amatőr fokon műveli, hiszen egykor a képzőművészeti főiskolát végezte”. Ejnye, ejnye – javítanám tovább 33 év távlatából a pontatlanságokat, hiszen a művésznő nevét kétszer is tévesen írták le, azaz i-vel y helyett, továbbá az sem mellékes, hogy doktori címét nem művészettörténetből, hanem jogtudományokból szerezte. 1947 áprilisában, a tömény szocialista realizmus időszakában több kolozsvári képzőművész közös tárlata nyílt meg a Vármegyeházán. Bizonyos, „h” aláírást használó szerző írta a Világosságban, hogy „Váczi Margit három csendéletében semmi művészit nem találunk”… Csak sejteni lehet, hogy a cikkíró kiknek, vagy inkább minek a nevében használt többes számot, miközben természetesen i betűs végződésűre módosította a bizonyára úrinak, valamiféle nemesi csökevénynek számító y betűs családnevet.

A bőrönd után előkerült egy vaskos rajzmappa. Tele volt akvarell- és pasztellképekkel. Néztem a megörökített hegyes-völgyes erdélyi tájakat, erdős domboldalakat, a Hója-erdőt, Kolozsvár, illetve más erdélyi városok részleteit megörökítő alkotásokat. Váczy Margitot sokszor vonzotta az őszi táj színessége. A képek címei is beszédesek: Hója; A kolozsvári piarista templom; Botanikus kert; Kolozsvár látképe a Fellegvárról; Kálvária templom; Hója-gerinc a Donát-szoborral; Szamos-part; Malomárok. Legtöbb képe azonban – s nyilván kedvenc műfaja – a virágcsendélet. Szembeötlő ezek harmonikus beállítottsága, a színek kiegyensúlyozottsága s a díszítő elemként használt népművészeti tárgyak – kancsók, bokályok, varrottasok – gyakorisága. Kompozícióit szigorú logika, tudatos szerkezet tartja össze, a természet alapos, elmélyült megfigyelése jellemzi. Az önmagával szemben támasztott igényesség a képein is megnyilvánul. Klasszikus témabeállításaira a formák szilárdsága és a színek telítettsége jellemző. Harmónia és rejtett belső erő tartja össze kompozícióit. Pasztelljei, akvarelljei a legjobb minőségű papírra és márkás festékkel készültek. Ezek a színes grafika bravúros példái, ennek összes jellegzetességét megcsillogtatják. Az anyagszerűség érzékeltetéséhez világos, határozott rajzot és dekoratív, tiszta színek párbeszédét alkalmazza. Gondosan figyel a dolgok beállítására, elrendezésére, párbeszédére, a megvilágításra, a fény–árnyék játékára. A látvány hol lírai, hol drámai hangsúlyt kap.

Váczy Margit nem volt újító, rebellis alkat, őt mindig az alkotói alázat jellemezte. Művészi krédója volt a szép meglátása és annak tolmácsolása, hogy abban meg lehessen pihenni, fel lehessen üdülni, meg lehessen találni a csendes, nyugodt, harmonikus szemlélődést, magát a műélvezetet. Váczy Margitot alkotás közben is a szolgálat nemes volta vezérelte.

Több évtizedes munkálkodását számos egyéni tárlaton is bemutatta. Egy-egy ilyen kiállításról tanúskodnak a vendégkönyvek. Marton Lili például azt írta, hogy „Gyönyörű, gyönyörű virágok – nem is virágok – élő, beszélő csodák!”. M. S. névjegyet használó látogató azt írta: „Alkotásaid beszédes bizonyítékai annak, hogy – minden a lélek”. Szeretettel üdvözölte őt 1982. március 15-én Désről a pályatárs Incze János és felesége, Elvira. Botár Edit írta: „Örömmel néztem végig kiállításodat. A gyönyörű lilák és rózsaszínek kifinomult ízlésről tanúskodnak. Tobzódnak virágaid a gyönyörű színekben”. Póka Zsombori Erzsébet kollegiális szeretettel üdvözölve őt, azt jegyezte be: „Olyan a kiállítás, mint a nyugalom szigete. Nőnapi kiállítás egy szürke, lucskos, lehangoló, hosszú tél után, várjuk a tavaszt, lelkünket felmelegíti e színes virágkiállítás. Mennyi frissesség és fiatalság, nyugalom, szépség, optimizmus, gazdag lelki világ (…) Életed karakterét mindég a precizitás, a mély gondolkodás, átélés és állandó aktivitás jellemezte, ezek a tulajdonságok visszatükröződnek képeiden is”. Kiss Elek unitárius püspök 1971. június 10-én bejegyezte, hogy „Dr. Váczy Margitnak csak gratulálni tudok kitűnő képkiállításához, s kívánok életében még sok sikert. Büszkén említem meg, hogy az én gyűjteményemben (ma 425 drb.) 2 szép képét szemlélhetem naponként”.

Meleg otthona egyben jól felszerelt műtermet is jelentett Váczy Margit számára. Kolozsvárt lakott, előbb a Bethlen utca 19. szám alatt, majd a Görögtemplom utca 1. szám, végül a Fürdő utca 10. szám alá költözött. A falakat saját munkái és Gruzda János számos képe díszítették, a két családot ugyanis baráti szálak fűzték egymáshoz. Kínai szobrocskák, könyvek, ecsetek, festőállvány, két antik óra, levélhalmaz, falakhoz támasztott félkész vásznak, restaurálandó képek tették izgalmassá környezetét. Egy interjúban restaurátori munkásságának érdekes részleteiről mesélt: „Beutaztam az összes KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, 1990-ig az európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete) államot, keresztül-kasul bejártam a Szovjetuniót, hétszer voltam ott. Dolgoztam a világ leghíresebb restauráló műhelyeiben. Százszámra állnak a milliókat érő festmények, hetente futnak be a ritka képek. Összeül a bizottság, megvitatják, kialakítják a közös véleményt, aztán mindenki végzi a maga reszortját: tisztítást, a hiányok pótlását, dublérozást, vasalást, lakkozást. (…) A kezembe került Nagy Imre ifjúkori önarcképe, kartonra festett remekmű, kettétört állapotban, kettéhajtották, lepergett festékkel, melyet pótolni kellett, pont az arc közepén. Megmentettem Nagy Imre egyetlen fiatalkori önarcképét. (…) Javítottam még Barabás Miklós-, Glatz Oszkár-képeket a Sepsiszentgyörgyi (ma újra Székely Nemzeti) Múzeum számára”. Bonyolultabb helyreállítási ügyekben messze földről is gyakran fordultak hozzá tanácsért, megoldásért.

Diáknemzedékek hosszú sorát indította el elsősorban a műértés útján. Egyes tanítványai az ő példája nyomán választották az alkotói, művészi, restaurátori, építészi pályákat.

Könyvtáramban őrzöm azt a Modigliani albumot, amelynek első lapján a következő beírás olvasható: „Orbán I. X. A. oszt. tan-nak, rajzból elért kiváló eredményéért. Dr. Váczy Margit tanár, Kolozsvár, 1970. június 21.” És őrzök még egy albumot, amely igazán nagy hatással volt rám annak idején: Van Gogh önarcképei. Ezt az akkori Pionírházban kaptam, ahol országos diákkiállítást rendeztek, és Váczy tanárnő bevitte az én képeimet is, és ha jól emlékszem, II. díjat nyertem a Csendélet és a Rakodó pályaudvar című zsírkréta képeimmel.

Tanárnő kérem, köszönöm! Most én viszem az Ön képeit kiállításra a Báthory Klub Galériájába, ahol centenáriumi emléktárlatot rendezünk. Legyen ez az Ön iránti adósságom egy apró kis részletének a törlesztése.

Egyéni és csoportos kiállítások:

1943. december: a Méhkas Diákszövetség karácsonyi kiállítása Kolozsvár szabad királyi város Műcsarnokában.

1947. április 20.: a Művészek, Írók, Újságírók Vegyes Szakszervezet szakcsoportjának (V. csoport) kiállítása a kolozsvári Vármegyeházán. Fekete Margit, Incze Ferenc, Karácsony Emmi, Méderné Ferenczi Ilona és Tóth Kálmán társaságában Váczy Margit három csendélettel vett részt a közös tárlaton.

1947 és 1965 között részt vett a Képzőművészeti Alap Kolozsvári Fiókja több közös kiállításán.

1957. május 19.: a kolozsvári Tanügyi Dolgozók Szakszervezete képzőművészeti tagozatának csoportos tárlata a Művelődés Házában. Részt vettek: Ana Bodnar, Brósz Irma, Buday Lajos, Victor Constantinescu, Gedeon Zoltán, Letiþia Munteanu, Aurel Pop, Tóth István, Vámszer Géza és Váczy Margit.

1971. május 24.: egyéni kiállítás a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban.

1978. március: egyéni kiállítás 36 pasztellképpel a Román Akadémia kolozsvári fiókja könyvtárában.

1978. október: egyéni kiállítás Désen.

1980: egyéni kiállítás Kolozsváron az Egyetemiek Házában.

1981: egyéni kiállítás Zalatnán.

1982. március 3.: egyéni kiállítás virágcsendéletekkel a Babeº–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán.

1986. szeptember 3.: egyéni kiállítás pasztell- és akvarellképekből a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban.

Rendszeresen részt vett a kolozsvári rajztanárok közös tárlatain.

1997. május 17.: emlékkiállítás 40 pasztell-, akvarell- és olajképpel a Kolozsvár-Külső Református Egyházmegye esperesi hivatala Gy. Szabó Béla Galériájában a család, a Művelődés szerkesztősége és a Brassais Véndiák Alapítvány közös rendezésében.

Róla szóló irodalom:

Tizennégy doktort avattak a kolozsvári egyetemen. Függetlenség, 1940. november 23.

sz. j. g.: Legyenek egész emberek… (újságkivágás 1940-ből)

h.: Tárlat a Vármegyeházán. Világosság, 1947. április 28.

Váczy Margitról. Erdély, 1947. május 3.

Kozma Elza: „Névtelen” művészek kiállítása. (újságkivágás 1957-ből)

Murádin Jenő: Váczy Margit pasztellképei. Igazság, 1978. március 8.

Váczi Margit dési kiállítása. Igazság, 1978. október 10.

Ejnye!. Igazság, 1978. október 11.

Váczy Margit. Dolgozó Nő, 1980/8.

Jánosy Tibor: Alkotni és megőrizni. Érdekes foglalkozások. Riportsorozat (kézirat), 1982.

Banner Zoltán: Dr. Váczy Margit csend-életei. Utunk, 1986. szeptember 19.

Váczy Margitról. Igazság, 1986. szeptember 25.

H.[orváth] Gy.[öngyvér]: Dr. Váczy Margit… Igazság, 1989. március 15.

Váczy Margit: Csendélet (repró). Utunk, 1989. május 19.

Dr. Váczy Margit halála. Az 1557-ben alapított Kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum évkönyve az 1993–1994-es tanévre. Szerk. Gaal György. Kolozsvár, 1995. (5 reprodukcióval)

Gábor Dénes: Váczy Margit emlékkiállítása. Szabadság, 1997. május 26.

Gábor Dénes: Festőművész, pedagógus, restaurátor? Vá-czy Margit pályaképe. Művelődés 9., 1997. szeptember (15 reprodukcióval)

http://archive.is/eszmw#selection-93.1-90.7