83/7 Református Kollégium egykori diákjai 1950 10A

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

Hadi játékok Emléktöredékek 9.
2015. november 5., csütörtök

A német és velük szövetséges csapatok (magyarok, románok, olaszok) sztálingrádi súlyos veresége 1942–43 telén megfordította a hadi tevékenységek irányát. Ettől kezdve, 1943-ban a németek folyamatos térvesztése, visszavonulása és a Vörös Hadsereg sikere volt a meghatározó. Egyre világosabbá vált mindenki számára, hogy a német villámháború csődöt mondott, és a Vörös Hadsereg – bőséges amerikai hadifelszereléssel és a harcolók mögött a megfutamodókat le­géppuskázó komisszárokkal – megnyeri a háborút.

Mi, kolozsvári gyermekek, tanulók egyelőre mindebből keveset tudtunk. A Gábor Áron Diákotthon és az iskolánk (hivatalos neve: az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanácsnak a kegyes rendiek vezetése alatt álló Zágoni Mikes Kelemen Gimnázium) volt a 12 éves Attila és a 11 éves Csaba fő élettere. Az igazgató dr. Karl János piarista pap tanár volt, a nagy tudású papok és civilek tantestülete a gimnáziumunkat elit iskolává alakította. Édesapám ezekben az években már nem tanított (miután 1940-ben átvette a diákotthon igazgatását). A román nyelv tanulása (Teleki Pál miniszterelnök utasítására) kötelező lett az I–VIII. osztályban. Tagjai voltunk mindketten a Báthory István Cserkészcsapatnak. A gimnázium bejáratának bal oldalán cserkészotthon működött, mellette az iskolaorvos rendelője. Kiváló tanáraink számomra is sokat jelentettek: dr. Heinrich László kémia, dr. Heszke Béla magyar, francia, Jánky János matematika, dr. Kelemen Béla román, latin, Oszláts Viktor természetrajz, földrajz, Roos József francia, német, Szikszay Jenő magyar, történelem, dr. ifj. Xantus János földrajz, kémia. Ahogy közeledett a front, egyre több tanár és egyetemi hallgató tűnt el a behívások miatt.
Szünetekben – különösen a nagyszünetben – az udvar hátsó, peremes falán álltunk szemben A-sok és B-sek (én mindig a B osztályba jártam), és vetettük le egymást a fal padkájáról. A cserkészfoglalkozásokon „megtanítottak” egyebek mellett a városban tevékenykedő kémek leleplezésére (egy „álkém” járta az utcákat, és le kellett lepleznünk a tanult módszerekkel).
Mivel ez időben három tanárnak (Roosnak, Szántó Bélának és édesapánknak) volt gyereke az iskolában, a nagyobbak élvezettel ugrasztottak egymásnak minket. Az otthonban pedig összecsavart sálakkal mint harci eszközökkel – a diákok távozása után – nagy csatákat rendeztünk a harmadik szinttől az alagsorig. Csaba és én voltunk a „vezérek”, osztálytársaink a katonaság. A sálakkal püföltük egymást a „térnyerés” folytán. Gyakran kimentünk a várfalra, az intézeti mosodán és az emeleti vasalószobákon keresztül az innen nyíló ajtón át a várfal padkájára, amely a Fogoly utcára nézett. Egyszer a magunkkal cipelt Árpád öcsénket kint felejtettük. A szomszéd épület (a Szent Jóska) apácái telefonáltak szüleinknek az ott sírdogáló kisfiú miatt. Ezt találkozásainkkor mindig elemlegetjük. Ezekben az években a kereskedelemben megnőtt a játék tankok, játék fegyverek és ólomkatonák forgalma. Majd minden gyermeknek volt hadserege. Osztálytársaim közül Nyilas Ádám rendelkezett fölényes, számbeli haditechnikával. Ezért mindig nyert.

Puskás Attila