Irta : Orbók Gyula.
I
Egy kötelességtudó, lelkiismeretes ifjú hőst veszített kicsiny egyházunk. Bartók Zuárd önkéntessé lett lelkésznövendékben. Mindenki által szeretett és nagyrabecsült, sokat ígérő fiatal ember volt. Fáradtságot nem ismerve, nyílt jellemmel tett eleget minden feladatának.
Tanulói pályáját a székelykereszturi unitárius főgimnáziumban kezdette meg és ott végzett VI. osztályt, Kolozsváron tett érettségit, szintén az unitárius gimnáziumban! Középiskoláit elvégezve, a papipályát választotta életpályájának — mint II. éves papnövendék 1916 nyarán otthon volt szün-
időn — midőn megtörtént az oláh hadüzenet és.menekülni kellett mindenkinek. Az ifjú, lelkes hazafi látva szülőinek és testvéreinek szenvedéseit, keserű haragra gyúlt lelkében az oláhok ellen és elhatározta — ha életébe kerül is — katona lesz! Azzá is lett!
Szeptember elején szolgálatra jelentkezett. Alig 5 heti képzés után a frontra kéredzett cs mint a rohamcsapatnak egyik leglelkesebb tagja Sósmezőre vezényeltetett! Pár hónapi frontszolgálat után tisztiiskolába került, honnan káplári ranggal az orosz frontra helyezték át. Itt küzdött át egy téli háborút minden megszakítás nélkül, még szabadságot sem véve igénybe. Zuárd hallatlan szenvedéseket állott ki. Nem megyek haza, — mondotta — amíg tiszt* nem lehetek. Nem akarok szégyenkezni köztetek, mint rongyos baka — irta barátainak. Az orosz lefegyverezés után tétlenül nem akarva ülni, az olasz frontra kéredzett. A parancsnokság helyet adott kérésének. Ez év február havában az olasz frontra vezényelték. Átutazása alkalmával pár napot töltött Kolozsváron barátai körében. Nagyon rossz előérzette!, könnyezve vett bucsut tőlünk!
„Többé nem látlak titeket, érzem. Fia megérdemlem, gondoljatok rám is mikor jól van dolgotok." Megírom, ha meghalok." Ezek voltak utolsó szavai az állomáson őt körülvevő barátaihoz. És ime, jóslása beteljesedett! Augusztus hó 18-án délelőtt fél 12 órakor egy előretolt állásban szíven találta a srapnell. Mint katonát méltatni nem tudnám. Eleget mond erről a tábori lelkész és századparancsnok levele, melyet halala után küldtek gyászoló szüleinek.
A tábori lelkész irja: Főtisztelendő Uram ! Mélységes fájdalommal teszek eleget ama szomorú hivatalos kötelességemnek, miszerint értesítem, hogy Bartók Zuárd, az ön széplelkii fia s ami rajongásig szeretett hőslelkíi bajtársunk folyó hó 18-án az örökélők közé költözött. Magyar becsülete, székely vére hajtotta őt az oláhverő honvédek közé; az ezredbe való lépése első pillanatától utolsó leheletéig az ideális ifjú hősnek csodás mintaképe volt. Sajnos, neki is az jutott osztályrészül, ami a legjobbaknak és legderekabbaknak e szörnyű időkben: a legdrágábbat, életét kellett áldozatul adni nemes ügyünkért. Legyen áldott emlékezete ! Hősi módon költözött a halhatatlanok közé s fájdalom nélkül mondott búcsut a földi létnek: az ellenséges gránát egyszerre némította el bátor szíve dobbanását. Felejthetetlen hősünket sirassa ön még egyszer, de aztán többé ne gyászolja: Ö nem gyászt, hanem dicsőséget hozott Csaba királyfi •székely nemzetére. Temetése az egész ezred tisztikarának és legénységének részvéte és mérhetetlen fájdalma mellett ment végbe folyó hó 19-én Susegánában a Piave mellett Olaszországban. Sirja felismerhető helyen, a templom mellett van. Anyakönyvelve van a 302. honvéd gyalogezred lelkészi hivatalánál, az 5. honvéd gyalogezred halotti anyakönyvében. Dr. Szabó Mihály, ezredlelkész.
A hős és lelkes ifjú katonát épp a halál előtt érte az a kitüntetés, amire vágyott, előléptették zászlósnak. Méltóan zárta le katonai pályafutását. Ott is becsülettel intézte dolgait, tiszttársai szeretetével körülövezve. Neve egyedül áll egyházunk hősei között, mert ő egyedül hagyta el csendes életet és biztonságot nyújtó unitárius teológiát, keresve a dicsőséget a harcmezőn. Ö hősnek született, ki képes életét áldozni az igazságért! Legyen áldott emléke ! És csendes megérdemelt pihenése !
* *
A magunk részéről is pár szót: A kedves és kedvelt Bartók Zuárdra a papipályán is szép jövő várt. Nyugodt kedélyű, komoly gondolkozású és gondolkozni szerető ifjú volt. Gyönyörű baritonjától minden alkonyatkor és napszakban meg-megzendültek a teologia termei. A kolozsvári nagy templomot is teljesen megtöltötte szépen csengő, szines éneke. Az unitárius papikarnak sokat igérő és sokra alkalmas tagja lett volna. A volt tanulótárs érzékeny búcsúja mellé fájdalommal csatoljuk a magunk őszinte és mélyen átérzett részvétét is.
Gyertyát gyújt