Báthory István Elméleti Líceum Diviaczky Rezső

Dokumentumok

Tartalom

Cím

Kik láthatják?

Diviaczky Rezső (1876–1971) Jómódú, tízgyermekes család utolsó gyermekeként született 1876. február 17-én Budapesten. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Habár testvérbátyjai között is tehetséges, művész emberek voltak (szobrászművész, hegedűművész, kiváló sakkozó), mégis édesapja mint kedvenc fiát őt vitte magával utazásai során. Elkísérte apját Német- és Olaszországba, ahol volt alkalma megismerni a világhírű képzőművészeti alkotásokat. Beiratkozott a budapesti Szépművészeti Főiskolára, ahol rajztanári képesítést szerez. Tanárai felismerték a szabadrajz és akvarell festészet területén megnyilvánult tehetségét, és felhasználták szorgalmas s pontos munkáját a párizsi világkiállításra készülő anyag elkészítésében. Szerénységére jellemző, hogy a lehetséges fővárosi elhelyezkedés helyett elvállalta Sárospatakon a rajztanári állást. Szeretett járni-kelni, és így utazásai során eljutott Erdélybe, a Székelyföldre, ahol Ditróban megismerkedett leendő feleségével, Veress Erzsébettel. Bejárta a csíki vidékeket, ezek a tájak mély benyomást hagytak lelkében. Megpályázta a kolozsvári piarista gimnázium rajztanári állását, és itt tanított 1937. szeptember 1-ig, amikor 38 éves tanári munka után nyugdíjba vonult. Ezután, mint óraadó rajztanár kisebb nagyobb kihagyásokkal még működött iskolánkban az 1947-es tanév végéig. Tanított még a kolozsvári Marianumban, de órákat vállalt a tanonciskolában is. Egy ideig, 1940-ben megbízott igazgatója volt a kolozsvári leány tanítóképzőnek. Emberi magatartására jellemző az otthonát szerető, családcentrikus gondolkodásmód. Minden szabadidejét családi otthonában, felesége és négy leánya körében és kicsi kertjében töltötte. Hosszú, békés és szinte betegségtől mentes nyugdíjas évei után, a 95. születésnapján, 1971. február 17-én hunyt el. Szelíd, csendes, jó pedagógiai érzékkel tanította diákjait a szépírásra, szabadkézi rajzra, az akvarellfestésre és a kézimunkák során a famunkára, papiros- és kartonmunkára, a könyvkötőmunkára, rafia-háncsmunkára. A felsőbb osztályokban a művészettörténet szépségeire oktatta a diákokat. A didaktikai munkájához szükséges eszközöket nemegyszer ő maga készítette el. A tehetséges és a képzőművészetek iránt vonzódó diákokat heti két külön órában, a rajzszeminárium keretében vezette be főleg az akvarell-festészet titkaiba. Elvitte diákjait a város múzeumaiba, megmutatta nekik Kolozsvár művészettörténeti nevezetességeit, templomait; elvitte a város képzőművészeti eseményeire, így Gy. Szabó Béla és Szervátiusz Jenő gyűjteményes kiállításaira. Részt vett a város közművelődési tevékenységében is, előadásokat tartott „A rajz szerepe a női kézimunkában”, „A rajz művészete” címmel, cikkei jelentek meg az akkori idők lapjaiban és folyóirataiban. Mint festőművészt jellemzi az Akadémián elsajátított tökéletes rajztudás és színkezelés. Nem igyekezett új irányvonalat teremteni, és alkotásai nem sorolhatók be az akkor divatos „izmusok” valamelyikébe. Az akvarellfestészet kiváló művelője, és méltó helyet foglal el az akkori idők művészei között. A szabad természetben készített képei, a Gyilkos-tói és Székelyföldi sorozatait, Kolozsvár vidéke, a művész és a természet közvetlen kapcsolatát bizonyítják. Festészetének témája tájkép, városkép, műemlék, csoport-kompozíció közérthető módon, egyéniségén átszűrve. Mindegyik képe hangulatot áraszt, legyen az őszi vagy téli táj, utcarészlet. Színei híven alkalmazkodnak a témához, meleg tónusukkal szuggesztíven hatnak. Igen termékeny festő volt, sokszáz képet festett. Kiállított Erdély különböző városaiban, és nevezetesek voltak az évenkénti – Karácsony körül – az iskolában rendezett tárlatai. Személye külön színt képviselt Kolozsvár utcáin, amint végigsétált a század eleji békés kor hangulatát felidéző jellegzetes öltözetében és a fején viselt elmaradhatatlan keménykalapjával az igazi művész embert képviselte.

Báthory István Elméleti Líceum egykori diákjai

Dokumentumok