83/7 Báthory István Elméleti Líceum egykori diákjai 1928 12A

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

Heinrich László (1910–1985)

Kolozsvárt született 1910. szeptember 9-én, s gyermekkorában az egykori Farkas utcában, a „régi színházzal” szemben lakott, innen járt a szomszédos Piarista Gimnáziumba, ahol 1928-ban érettségizett. Érdekes megemlíteni, hogy egy negatív példa indította el a fizikusi pálya felé. Annak idején az iskola latincentrikus volt, a fizika és kémia tanítása nem játszott főszerepet. Talán ez volt az oka annak, hogy „az is a fizika-kémia felé vonzott, hogy csaknem semmit sem tanítottak” ezekből a tárgyakból.
A kolozsvári egyetemen végzett tanulmányai után, ahol Ion Tănăsescu volt a kémia professzora, a fizika oktatása nem nyújtott különösebbet, habár G. Dima professzor óráit szép kísérletek illusztrálták. 1932-ben fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerez.
Mint helyettes fizikatanár Marosvásárhelyen kezdte tanári pályáját, majd „tíz éven át a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban tanítottam és a fizikai szertár őre voltam” – írja „Az első kolozsvári csillagda” című könyvében. Lakása abban a Petőfi utcában volt, a „kis Jóskában” (ez a bentlakás), amelyről oly színesen emlékezik Mikó Imre „A csendes Petőfi utca” című könyvében.
Heinrich László abban a fizikaszertárban dolgozott, ahol „elődeim kegyelettel őrizték meg Hell Miksa képét”. A fizikaszertár rendbe hozása, rendszeres továbbfejlesztése nagy és időrabló feladata volt.
Tanári működéséről egykori tanítványai hálával és szeretettel emlékeznek vissza. Volt tanítványai sokan egyetemi tanárok lettek, és mindannyian vallják, hogy mily sokat köszönhettek a gimnáziumi fizika óráknak. Mint tanár különben azt hangoztatta, hogy a diáknak idők múltával mindig többet kell tudnia, mint egykori tanárjának. Ez a tanár érdeme, dicsősége.
A testnevelés és sport szeretete egész életében társa volt, együtt rúgta diákjaival a labdát, évtizedekig teniszezett; a „Jóbarát” sportrovatát is szerkesztette.
A II. Világháború kegyetlen rendezőnek bizonyult vele szemben is, nyugaton esik fogságba, és ez a tény rányomja bélyegét további pályájára, sok professzornál doktori címet szerez „A galvánelemek elektromos feszültségének a változása a hőmérséklettel” című disszertációjával.
1948-ban tudományos érdemeinek elismeréséül meghívták a Bolyai Egyetem mechanikai tantárgyára professzornak. Nemsokára azonban következtek a megpróbáltatások évei. Nehéz munkával szerzi meg a mindennapi kenyerét, többek között a kolozsvári Tehnofrig üzemben. E viszontságos évek alatt is folytatja tudományos munkáját. H. Tintea professzorral „a benzol dihalogénszármazékainak abszorpciós színképét a közeli ultraibolyában” vizsgálta, és eredményeiket közölték a nyilvánossággal. 1961-ben jobbra fordul sorsa, mert a kolozsvári Agrokémiai Laboratóriumba, mint tudományos kutató, fővegyész az „Erdélyi talajoknak a növények által hasznosítható magnézium és kálium tartalmáról”, valamint agrokémiai paraméterekről végezhet kutatást. 1972-ben nyugdíjba vonul. Kolozsváron halt meg 1985. december 7-én.
Tudományos munkásságának fő iránya a fénytan. A „Fizikai Kislexikon”-nak (1976) nemcsak a szerkesztője, de a fénytani rész szerzője is.
Heinrich László tudatában volt annak, hogy milyen nagy jelentőségű, hézagpótló könyvet szerkeszt, ír és hangol egybe. Tudta, hogy ez a mű Apáczai „Encyclopaedia”-ja óta az első magyar nyelvű fizikai lexikon.
Professzor társával-László Tihamérral együtt, abban a korban, amikor a magyar nyelvű tankönyvek hiányát kellett pótolni, négy fizika tankönyvet írt (1939, 1947), kémiai és fizikai tankönyveket fordított románról magyarra.
Tudományos cikkei és ismeretterjesztő írásai megjelentek a különböző folyóiratokban: „Jóbarát”, „Erdélyi iskola”, „Matematikai és Fizikai Lapok”, „A Hét”, „Korunk”, „TETT”, „Igazság”, „Vörös Lobogó”, „Élet és Tudomány” stb.
Könyvei: „Az első kolozsvári csillagda” (1978), „A Principából és Optikából” (1981), „Newton klasszikus fizikája” (1983), a Koch Ferenccel írott „Elemi részek” (1958), „Tudod-e?” (1960, 1962), „Hogyan oldjuk meg a fizika feladatokat?” (1971, 1972), mely utóbbi munkájuk három nyelven jelent meg.
Kiváló pedagógus, előadási és nevelési módszerével számos nemzedéket „elcsábított” a természettudományi pályára. Fizikusok, vegyészek és mérnökök hosszú sora Heinrich tanár úr útmutatásai alapján kedvelték meg és azután választották élethivatásuknak a természettudományos pályát.