83/7 Báthory István Elméleti Líceum egykori diákjai

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

Bíró Vencel (1885–1962)

A Komárom megyei Vértessomlón született 1885. augusztus 9-én. Elemi iskolái után Tatán és Vácott végezte középiskolai tanulmányait, 1900 augusztusában belépett a piarista rendbe. Teológiai tanulmányait, az 1894-ben alapított kolozsvári Kalazantinumban, míg egyetemi tanulmányait 1904–1908 között a kolozsvári Tudomány egyetemen végezte, ahol történelem-latin szakos tanári diplomát szerzett. 1908. június 30-án pappá szentelik.
Nevelői tevékenységét iskolánkba kezdi, majd megszerzi a doktorátust, s nemsokára már ismert történész. Jóságtól áradó szavai, amelyek a sokoldalú nevelő nagy lelki gazdaságából fakadtak, nagy hatással vannak tanítványaira. Mint a finevelő intézet szubrégense az aggódó szülők gondosságát és szeretetét igyekezett pótolni a tanulók életében.
A századunk első világégése után kialakult helyzetben a Szegedi Tudományegyetem tanárává nevezik ki, de Erdélyben maradt, és folytatta középiskolai tanári pályáját intézetünkben. 1926-ban kinevezik iskolánk igazgatójává, amelyet sok körültekintéssel és rá jellemző nyugodtsággal vezetett 1929-ig. Működése és vezetése mellett létesült az iskola új díszterme, amelyet utóda fejezte be, és amely nagy szerepet játszott később városunk kisebbségi kulturális életében.
1928-ban átvette a Báthory Apor Szeminárium vezetését is, rá egy évre kinevezték ez intézmény igazgatójává, és itt működött 1934-ig. Iskolánkban 24 éven át tanított. Ezután a piarista rendi tanárképzőnek, az erdélyi tartomány Hittudományi Főiskolájának volt tanára. Később helyettes rendfőnök, majd rendfőnök egész 1940 végéig, amikor kinevezték a Kolozsvári Tudományegyetemen Erdély és Délkelet-Európa története tanszékének nyilvános rendes tanárává. 1941-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja. 1945–48 között a Bolyai Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv-, és történelemtudományi karának prodékánja. Ezután nyugdíjba vonul, tudományos tevékenységét azonban tovább folytatja 1962. december 2-án bekövetkezett haláláig.
A Házsongárdi Pantheon piarista sírkertjének egyszerű sírjában nyugszik. Azon nagyon kevés piaristák közé tartozott, akik szerzetes-tanári pályájukon más rendháznak nem voltak tagjai, és ritkaságszámba megy az is, hogy minden elképzelhető rendi tisztséget viselt. Igazi piarista volt, kötelességének maradéktalan teljesítését magával szemben szigorúan értelmezte, sokkal többet adott, mint amit a rendi és világi előírások megszabtak. Amikor az erdélyi ifjúság neveléséről volt szó, nem ismert fáradságot, közreműködött a Jóbarát című ifjúsági lap megindításában, és írásaival állandóan jelen volt az egyes évfolyamokban. Írásai az ifjúság körében kézről kézre jártak, iskolai ünnepélyek alkalmával történelmi és vallásos tárgyú színpadi jeleneteivel volt jelen. Lelkigyakorlatokat vezetett és előadásokat tartott Erdély városaiban, mivel ezekre nagy szükség volt a két világháború közötti erdélyi magyar ifjúság nevelésében.
Nevelési tevékenysége mellett tudományos tevékenysége is igen jelentős, a XX. sz. első felében az erdélyi pozitivista történésznemzedék egyik kiemelkedő képviselője. Kolozsvár régi épületeivel, történelmi emlékeivel, levél- és régiségtárával nagy hatással volt már meglevő történelmi érzékének a kibontakozására. Nagyon szerette Erdélyt, és történelmének a felderítésére szentelte egész tudományos működését. Az önálló erdélyi fejedelemség korával foglalkozott leginkább, kiváló munkája „Erdély története” (1944), „Báthory István fejedelem” (1935), „Altorjai gróf Apor István és kora” (1935), „Képek Erdély múltjából” (1937), „Történeti rajzok” (1940), „Erdély követei a Portán” (1921). Tanulmányai, monográfiái, történeti rajzai és cikkei az egyház- és politikatörténet mellett, a gazdaságtörténetet is felölelik. Számtalan érdekes cikke jelent meg az Erdélyi Helikon, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Erdélyi iskola, Erdélyi Lapok és majdnem minden korabeli folyóiratban.
Tudományos és nevelő tevékenysége mellett az erdélyi katolikus és magyar társadalomban is jelentős szerepet vitt. Tagja volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, a Szent István Akadémiának; az Erdélyi Katolikus Akadémia Tudományos szakosztályának pedig elnöke. Részt vett az Erdélyi róm. kat. Státus, az Egyházmegyei Tanács, a Róm. kat. egyházközség és a Katolikus Népszövetség munkásságában.