83/7 Báthory István Elméleti Líceum egykori diákjai 1902 12A

Rövid életrajzom: továbbképzések munkahelyek

Brósz Emil (1882–1969)

A Hunyadiak ősi fészkében, a híres Vajdahunyadon született 1882-ben. Ez a környezet, a Retyezát félelmetes sziklabércei, Pojána-Ruszkai és Kudzsiri havasok lankái, már gyerekkorában a természet szeretetére irányította a figyelmét. Első tanulóévei a hazai környezetben teltek el, majd a zentai állami gimnáziumban folytatta tanulmányait. A negyedik gimnázium elvégzése után a nyári vakációban beiratkozott a budapesti Állatkert igazgatójának laboratóriumába. Ott a neves dél amerikai utazó-kutató Dr. Lendl Adolf környezetében megismerkedik az állatkonzerválás és a madártömés rejtelmeivel. Már ekkor megnyilvánul különleges érdeklődése az állatok világának megismerésére. Ezután a Kolozsvári Piarista Gimnáziumba kerül, itt az ismert természetrajz- tanár, Pintér Pál tanítványa, aki a középiskolai kísérletező vegytan és vegytani gyakorlatok akkori egyik úttörője volt. Tanára felismeri érdeklődését a természet tanulmányozására, és igénybe veszi segítségét. Neve úgy szerepel a századfordulói iskolai értesítőben, mint aki számos állatot preparált, és az önképzőkörben pályadíjat nyert természetrajzi tárgykörből vett dolgozataival.
Érettségi után beiratkozik a kolozsvári Tudományegyetemre. Itt a természetrajz szakon olyan világhírű professzorai voltak, mint Entz Géza, az egysejtű élőlények kutatója, Koch Antal, Erdély földtörténeti múltjának kiváló ismerője, Borbás Vince, a növényrendszertan művelője, Apáthi István, az állattan sokoldalú kutatója, Szádeczky Gyula, az erdélyi ásványföldtan alapos ismerője, Cholnoky Jenő, a világhírű földrajz tudós-kutató, Hermann Antal, a társadalmi kötöttségeket és formákat kevésbé tisztelő neves természetjáró, az erdélyi cigányság ismerője és kutatója, néprajztudós és sokan mások.
Egyetemi tanulmányainak befejeztével előbb nevelő, majd a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumba nevezték ki tanárnak, ahol több mint 20 évig tevékenykedett. 1931 őszétől a kolozsvári piarista gimnázium rendes tanára, ahol több mint 15 évet tanított. A 40-es években egy ideig a kolozsvári Tudományegyetemen mint óraadó tanár is tevékenykedett.
A háború után a sok igazságtalan mellőzés az amúgyis hallgatag tanárt a szűk családi körbe kényszerítette, vigasztalást csak a természetben végzett sétái jelentettek. Súlyos betegségben 87 éves korában, 1969 tavaszán halt meg. A Házsongárdi temetőben levő sírkövén egész életművére jellemző Áprily verssorok találhatók:
„Nem versenyeztem és nem nyertem soha,
hagytam, hogy a díszt más futók keressék.
Síromnak is elég a föld moha,
Az én díszem a teljes dísztelenség. ”
Kézdivásárhelyi évei alatt a fiatal tanárnak tágas lehetőségei nyíltak képességeinek megnyilvánulására. A gimnázium új épületébe költözött, itt az üres természetrajzi szertárt pár év alatt megtöltötte Kézdivásárhely környékének minden nevezetesebb állatával, ásványaival, kőzeteivel és növényeivel, amelyeket az órák alkalmával bemutatott tanítványainak. A természetrajz gyakorlati, szemléltető oktatásának a híve volt, ami az akkori időben újnak számított. A szemléltető tanítási módszert kolozsvári tanársága alatt is folytatta, azonban ehhez a meglévő iskolai szertár anyaga hiányosnak bizonyult és felújításra szorult. A szertár szervezés és gazdagítás munkáját itt is gyakorolta, évenként 10–15 kitömött, vagy preparált állattal, madárral. Mind a kézdivásárhelyi, mind a kolozsvári gimnáziumok természetrajzi szertárát az akkori idők Erdélyének legértékesebb és leggazdagabb muzeális gyűjteményévé fejlesztette.
Nagy figyelemmel kísérte az akkori idők szakirodalmát. Kolozsvár környékét állandóan és tervszerűen figyelte, kapcsolatba került az egyetem természetrajz katedrájával és a kolozsvári természetjárókkal, akikkel észrevételeit kicserélte. Szenvedélyes halász, vadász, természetjáró és madármegfigyelő.
Számtalan eredeti zoológiai, ornitológiai megfigyelését különböző folyóiratokban és újságokban közölte. Mint a „Nyérc”, „Vadászati beszámoló Háromszékről”, „Ritka vadászzsákmány” (fakó és barát-keselyű), „A fehérfarkú ölyv” stb. Különleges figyelemmel kísérte az állatok színmustrázatát. Teljesen eredeti az urali baglyokról összeállított színsorozatát, a világos kendermagostól a majdnem fekete kendermagosig. Mint szenvedélyes ornitológus a madarak fészkelését, táplálkozását, vonulási idejét, tartózkodásának időtartamát rendszeresen tanulmányozta. Ezen eredeti megfigyelések azért is nagyon értékesek, mert a kérdéses madarak neves erdélyi múzeumokban találhatók.
Közművelődési tevékenysége is jelentős, előadásai, gyakorlati tanácsai és írásai a természetrajz, földrajz, tudományos felfedezések ismertetéséből kerültek ki.
Az általa képviselt tanártípus nem tér többé vissza, és nem ismétlődik meg az a kor sem, amikor és amilyen módon az erdélyi kisebbségi magyar művelődés és nevelés ügyét szolgálta. Ehhez egyéni adottság, rátermettség, hozzáállás, hivatásszeretet volt szükséges. Brósz Emilt mint embert és tanárt ilyen szemléletben kell néznünk, hogy igazán értékelhessük.